Kedves Olvasók!
Mély szomorúsággal jelentem be, hogy Azi (született Azul, 2013 januárjában) 2013 november 24-én tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket.
Tudom, hetekkel ezelőtt meg kellett volna írnom, de képtelen voltam hozzákezdeni. Máig összeszorul a szívem, ha arra gondolok, mit, vagy inkább kit vesztettünk el.
Azi különleges kismadár volt. Tényleg nem láttam még Hozzá foghatót. Elvei voltak, melyeket naponta gyakorolt. Egyik volt közülük az ,,oszd meg és uralkodj". Ez általában azt jelentette, hogy mi osszuk meg vele az ételt/innivalót/bármit és Ő majd uralkodik felette és felettünk. De tehette is, mert hagytuk. Elkényeztetett "gyerek" volt, szinte mindent szabad volt neki. Mindenre kíváncsi volt, mindent tudni akart. Bármit csinált, annak oka volt. Még ha nem is értettük. Például este, lefekvéskor mindig ugrás a hintára, mert aludni csak azon lehet. Hogy a rúd miért nem jó? Ki tudja. Bizonyos dolgokra megmagyarázhatatlanul rá volt gerjedve. Az egyik ilyen a zöld pohár, amit ha meglátott, mindent elfelejtett, irány a zöld pohár. Ha van benne folyadék, ha nem, olyan jó belebújni, és kitolatni! A legjobb viszont, ha van benne folyadék! Akár egy csepp is, mert abban már jót lehet fürdeni! De ami mindent überel, együtt fürdeni Padréval vagy Gazdival. A vállukon állni a zuhany alatt, és néha megmártózni a meleg vízsugárban.
Két íróasztal van a szobában egymás mellett. Ha a bal oldali asztalnál ült valaki, annak Azi az alkarjára repült, a jobb oldali asztalnál ülőnél pedig a vállra. A jobb oldali asztalnál az alkar szóba sem jött, ott csak a váll volt a jó. Meg a számítógép billentyűzete. Az alsó három nyilacska csak akkor volt jó helyen, ha ki volt rántva a helyéről, és az asztal különböző részein van elhelyezve. Imádta a zoknis lábakat csipkedni, ha fáj az embernek, ha nem. De ahol igazán kellett, ott tényleg vigyázott. Imádta az arcomat csipkedni. A legjobb rész a szem körüli, mert az a legvékonyabb. A szempilla is isteni csemege, de a szemembe soha nem csípett, pedig számtalan alkalommal megtehette volna. Tudta, hogy azt nem szabad.
A csőr nem csak csipkedésre jó, hanem fütyülésre is! Ugyan nem sikerült tökélyre fejlesztenünk, a Nevem: Senki klasszikus zenéjétől mindig a maga kis extázisába került, és örömmel fütyülte utánunk - már ahogy sikerült.
Alapvetően nagyon bátor volt, az egyetlen dolog amitől félt, az élénk színek voltak. Mikor makacsul ment a karnisra, csak úgy tudtuk megakadályozni, hogy ott garázdálkodjon, hogy egy élénk színű papírt ragasztottunk a karnisra. Fél napig csak azt szuggerálta, s azon tűnődött, hogyan került oda.
Sosem fogom megfejteni, Padre bizonyos mozdulatára miért adott édes csipogó hangot, és ha én csináltam ugyanezt, sosem tette. Nagyon tudott neki örülni, ha Padre hazajött a munkából. Ahogy meghallotta, hogy csukódik az ajtó, mint az őrült, repült, és várta, hogy bejöjjön a szobába.
Annyi mindent tanított nekünk Azul, hogy észre sem vettük. Élete utolsó percéig. Mikor kettesben voltunk itthon, nem lehetett lerázni, mindenhova jött velem, de amint Padre megérkezett, én le voltam tojva. Illetve még az sem, annyira nem törődött velem, csak vele/rajta akart lenni.
Ám élete utolsó óráiban hiába volt itthon Padre, csak rajtam akart lenni, nem akart kiengedni a szobából.
Sosem gondoltam volna, hogy egy pici madár ennyire tud szeretni. Mert ez szeretet volt, nem csak ragaszkodás. Mindig azt hittem, hogy Padrét jobban szereti, mint engem, de rá kellett jönnöm, hogy a szeretetnek nincsenek fokozatai, csak van. Azi nem szerette Padrét jobban azért, mert szeretett a vállán lenni. Mindkettőnket szeretett úgy igazán, ahogy nem is hinné az ember. Sokan lenézzük az állatokat hiszen ,,csak egy állat" de Azival egy családtagot vesztettünk el. Úgy össze volt nőve velünk, hogy állítom, hogy Isten nekünk teremtette. És ő is vette el. Csak azzal tudom magyarázni, hogy megirigyelte, hogy milyen kis tünemény vár minket itthon, ezért magához szólította. Megérteni meg tudom, elfogadni nehezen.
Azikám! Lesz még papagájunk az életben - hiszen ismersz - de soha nem fogunk elfelejteni. Remélem, hogy sikerült rövid kis életed boldoggá tennünk. Te mindenképpen azzá tetted a miénket!
Nagyon hiányzol.
Padre és Gazdi
