Friday 30 December 2011

Szilveszteri tippek

Csőrtök!
Habár nem vagyok egy nagy partiarc, sőt, inkább antipartiarc, tudok egyet, s mást, hisz számos szilvesztert végigasszisztáltam, amit Gazdám, illetve szeretett húga, fedőnevén, "Bartek" szerveztek. Hol is kezdjem... Volt szilveszteri svédasztal, mely mozdítható asztal híján egy csocsóasztalra helyezett polcban nyilvánult meg. Chips, kóla, és gyerekpezsgő, minden mennyiségben, hogy szervezetüknek biztosított legyen az életben maradás. A kamera, mint "örökítőanyag" jelen volt a kettejük szilvesztereinél, kompromittáló felvételeket hagyva maga után. Szilveszteri erkélyen éneklés, Himnusz, ölelkezés, séta, majd alvás. Néhány szilveszter fel volt dobva a tévénézéssel, illetve a szülőkkel való közös Activity partival, azonban egy szilveszterből sem maradhatott ki a Mikroszkóp színpad műsorának megtekintése.
Kikönyörgött szilveszteri buli is volt, hohó, mennyi melóval... nem is részletezem.
Ím, az ötleteim, ha remek szórakozással egybekötött bulit szerveznétek.

1. Kérjetek kölcsön egy kecót! (Persze ha nincs saját.)
2. Ha nem saját, érdemes kijelölni a parti helyszínét, és elkülöníteni a magánterületet.


3. Némi kajával kell készülni, de nem szabad túlzásba vinni, hisz tapasztalataim szerint, szilveszterkor a vendégek többsége ételt, illetve italt hoz.



4. A dekorációra sem árt odafigyelni!

5. Váratlan helyzetekre is fel kell készülni!

6. Szórakoztasd vendégeidet! Készíts saját társasjátékot!
Miszlik kerék. "Ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg?"

7. Ne feledd, legjobb barátod, a cellux!

8. Készíts a korosztályod gyerek, illetve tinikori slágereiből cédét! Ha nincs meg pár dal, egy éjszakába kerül csupán a konvertálás. Magnóról a gépre, gépről mp3-ba!

9. Ha ez nem elég, vidd ki őket énekelni egy kies helyre! Hogy még spécibb legyen, egy helyben megtartott fogmosással is megspékelheted! 

10. Ajánld fel, hogy besegíthetnek az 5000 darabos puzzléd kirakásában!



11. Ha ez nem elég, akkor mutasd meg vendégeidnek a helyi nevezetességeket!

Szívesen, máskor is!
Szputa

Sunday 25 December 2011

Gazda karácsonya

Üdv Mindenkinek!
Hogy telt a Szenteste?
Senkit nem áll szándékomban zavarni a jelenlétemmel, csupán szeretném kitölteni az ünnepeket ünnepélyes képekkel, üzenetekkel.
Igyekszem aktuális maradni, úgyhogy elmesélem Gazdámék estéjét. (Az enyém uncsi volt, itthon voltam, egyedül, Mama odaát karácsonyozott...nincs harag, megértem.)

Gazdám nagyon készült, hisz ez volt az első karácsonyuk a ,,kislakásban". Takarított - ami tőle merőben szokatlan, legalábbis az együtt töltött éveink alapján így gondolom - főzött, bevásárolt, háziasszonykodott, Ember pedig venni fa, vinni haza. Karácsony előtti napon egy, azaz 1 penny-ért adták a közepes méretű fákat (kb. 3 forint), úgyhogy érdemes az utolsó pillanatig várni. (Jó, ha tudod, ha Angliában tervezel karácsonyozni.) Megvolt a fadíszítés, szépen, hangulatosan, elkészült a marhahúsleves, mantovai hústekercs, sajtos sütemény, és almás pite. Kifejezetten karácsonyi kaják...
Ím, a képek, melyek hamarosan recepttel együtt kerülnek fel Gazdám receptblogjára, az elsoreceptjeim.blogspot.com-ra (reklám helye).





S az 1 penny-s fenyő, teljes pompában:

Szomszédolás is volt, receptcsere a szomszédasszonnyal, meghitt reggeli kávézgatások, úgyhogy innen is köszönöm a Szomszédoknak, hogy nem hagyjátok Gazdát magányosan, míg az Ember keresi a betevőre valót.

További szép ünnepeket!
Szputa

Friday 23 December 2011

Karácsonyi hiedelmek

Csőrtök!
Mivel Mama még a konyhában szorgoskodik, úgy döntöttem, utánanézek pár karácsonyi hagyománynak, hiedelemnek, szokásnak, és közkinccsé teszem, mint érdekességet, vagy követendő példát.

- A régi szokások szerint, a karácsonyi vacsorát csak akkor kezdhette meg a család, ha feljött az esthajnalcsillag, és a gazda (na nem az enyém, hanem a birtok gazdája) a levegőbe lőtt, így elkergetve a gonosz lelkeket.
- A hiedelmek szerint, karácsonykor az állatok beszélni tudnak, és néhány országban még karácsonyfát is állítottak az állatoknak. (Elárulom, beszélni nem csak karácsonykor tudunk, hanem mindig... tehát a mondat így lenne helyes: ,,a hiedelmek szerint, karácsonykor az emberek értik az állatok nyelvét").
- Sok helyen egy almát raknak a karácsonyi asztalra, és annyi felé vágják, ahány tagja van a családnak, ezzel szimbolizálva, hogy a család legyen olyan kerek, és összetartó, mint az alma.
- A hajadon lányoknak olyan gyertya fénye mellett kellett felöltözni az éjféli misére, ami már lakodalmon is égett.
- December 25-én a munka minden formája tiltott volt. Még a szemetet sem volt szabad kivinni a házból, mert vele együtt a jószerencse is távozik.

Hirtelen ennyit tudtam összegyűjteni. Nem sok, mert minden honlapon ugyanazt írják, de jövőre jobban készülök, megkérdezem Mamát, aki csaknem két lábon járó lexikon a témában. Vagy ha nem is, két lábon járva odamegy a lexikonért.

Felhasznált irodalom:
Harmonet (2009) Magyar népszokások, hiedelmek karácsonykor
Danubius magazin (2005) Karácsonyi szokások és hiedelmek

Csőr!

"Van másiik!"

Csőrtök!
Úgy tűnik, képtelenség abbahagyni az egér-témát, megállíthatatlan a lavina, ezért tettem be Jerry-t, mint jele annak, hogy aki nem bírja az egereket, kapcsoljon egy másik csatornára.

Újabb kapás van, (két lakáson belül összesen három), Gazda kapását olvashatjátok alább.

Negyed hétkor az Ember elment dolgozni, Gazdám szundikál tovább, és hétóra előtt nem sokkal megüti egy hang a fülét. Mintha egy rozsdás csigán húzná valaki a fregolit. Ahogy józanodik, rájön, hogy ez nem lehet, itt nincs is fregoli, viszont van egér... egyből kitörölte az álmot a szeméből, és érdeklődve ment a konyhába, megnézni a termést. Valóban, ott dekkolt a kisegér beleragadva a csapdába. Természetesen, ahogy meglátta Gazdát, eluralkodott rajta a pánik, s Gazda ahelyett, hogy egyből a segítségére sietett volna, hozta a fényképezőgépet, és nekiállt dokumentálni a történéseket, még rá is vakuzott a szerencsétlenre. Ezután nekiállt segíteni, jött a jól bevált gyantalemosó. Körbecsöpögtette az egeret. Miután a felsőtestét kiszabadította az állat, egyből rávetette magát a csalogatóként odatett két hetes kolbászra, és szünetet kért, ,,várjá', előbb megkajálok!". Gazda a hülyék teljes nyugalmával kivárt. Mikor az egér felfüggesztette az étkezést, következett a mentőakció további része, amiben a szenvedő alany (az egér - a szerk.) is egy hang nélkül vett részt. Még több gyantalemosó az egér másik feléhez, majd amikor már éppen leoldódott, Gazda behelyezte a csapdából lógó egeret egy vödörbe, ahonnan a gravitáció segítségével könnyedén szabadult az egér. Innentől már sima menet volt, egérre a tető (persze dokumentálás után), majd elszállítás messzebbre. Nem volt az egér ínyére kimenni a meleg vödörből a hidegbe, de mit volt mit tenni, elrohant, ragacsos farkán a mögötte hullámzó kolbászdarabkával.


Remélhetőleg nem fog elterjedni az egerek társadalmában, hogy Gazdámékhoz lehet menni, mert ha csapdába is esel, élve megúszod. Csak el ne tévesszétek egerek az emeletet, mert ha a szomszédba kerülnek, ott nincs kegyelem!

Utánpótlás miatt nem kell aggódni, a "Liszt-próba" (ami nem egy zongoraverseny megfelelője) pozitív volt, így továbbra is számíthatnak Gazdáék váratlan vendégre.

Majd jövök egy karácsonyival is, tudom én, hogy uncsi az egér-téma, dehát Gazda ezeket adja megírásra, nem csak Szputából áll a világ...sajnos.

Csőr!

Saturday 10 December 2011

Gondolta volna?! - az előző bejegyzés ihlette kép

Lépre ment - avagy a gyantalemosó sokoldalúsága

Csőr!
Nem tudom, emlékeztek-e (ha lejjebb tekertek, bepótolhatjátok) arra a történetre, amikor azt ecseteltem, hogy Gazdáék egy betolakodó egérrel lettek gazdagabbak. Több, mint két hete tették le a bombabiztos csapdát, amibe beleragad a gyanútlan áldozat. Eltelt a két hét, nem történt semmi, így Gazdáék immáron nyugodtan mentek be a konyhába, hisz ha két hétig nem jön elő az egér, akkor biztos továbbállt.
Hát igen, mit tehetett volna, tovább állt, hisz szerencsétlenségére a kisegér az éjszaka folyamán beleragadt a csapdába.

Gazda korán kelt, hogy felöltse a ,,dolgozó nő" imidzsét, a homályban tántorgott  a konyhában, amikor meglátta, hogy az egércsapda valahogy másképp áll...el van fordulva. És mintha lenne benne valami folt... elméje pillanatok alatt feljött a csalánozók állapotból, és beteljesedett a gondolat: egér! Rohant is vissza a szobába a drága Emberéhez, hogy az egérke ráharapott a csalira. Felkapcsolták a lámpát, és láss csodát, a homályban tényleg az egér mozgolódott. Rögtön magukhoz voltak térve, Gazdán úrrá lett a gyermeki izgatottság (,,jaj, de aranyos!"...erre mondom én, no comment) de rohanni kellett a buszhoz, úgyhogy az Emberre bízta magát, illetve az egeret. Az elvek, és az ártatlan élet kockán forgása, komoly dolog, így meghagyta a drága Embernek, ,,szedd le róla!" Tárt karokkal kísérve jött a válasz, ,,hogyan?". Gazdából előjött a leleményes nő, az Ember kezébe nyomta a gyantalemosó kencét, bízva abban, hogy ez biztos leoldja a ragacsból az egeret. És láss csodát, így is lett! Leoldódott az egér a csapdából, az Ember elvitte távol a háztól, majd útnak eresztette. S boldogan élnek - immáron külön - míg meg nem halnak.

                                                                           VÉGE

És ím, a kisegér, ki kalandos utat járt be (ekkor még a csapdában sínylődve):

Tuesday 6 December 2011

Nálunk is járt a Mikulás!

Csőrtök!
Képzeljétek, nálunk is járt a Mikulás! Olyan izgatott voltam, igaz, nincs cipőm, se csizmám, amit kitakarítsak, de ezt szerencsére nem vette zokon a Mikulás, hiszen jó madár voltam egész évben! Jó...voltak csínytevéseim, mint amikor nem mentem be éjszakára a kalitba, vagy amikor felrepültem Mamához éjjel, és koszolok is, amit néha széthordok, de ezektől eltekintve az év maradék 362 napján példamutató madárként éltem!

Nézzétek a képet, lefogadom, hogy pont az jár a fejében, hogy Szputa jó magaviseletét kölessel jutalmazom! Skubizzátok, micsoda kölescsokrot kaptam tőle!


Köszönöm, Mikulás, gyere el jövőre is! Ezt a verset Mamától tanultam még fióka koromban, olvasd szeretettel! (Régen volt már, így lehet, hogy egy-egy sor kimarad, vagy nem is így van, de nem nézek utána, lássa Mama, hogy nem tanított teljesen hiába.)

"Szánon jött a hegyeken, fenyők búcsúztatták,
Zsákját tükrös hegyi tón vízilányok varrták.
Mackók mézet gyűjtöttek nyár derekán néki,
És egy kosár áfonyát hozott az ősz néni.

Itt van már az udvaron! Toporog a hóban!
Teli zsákja a tied, dúskálhatsz a jóban!"

Wednesday 30 November 2011

Egér a háznál, üröm a háznál

Csőr!

Először is azt kell mondjam, "wow!" ugyanis megvan az első követőm! Üdvözöllek, Bee, köszönöm, hogy a freeblogtól való távozás után is olvasol, és még vállalod is!

Halad a statisztika is, egy napja költöztettem át a blogot, és 15-en néztek! Haladunk!

A mai történet Gazdáék új lakótársáról szól, aki egy egér formájában testesül meg. Tartózkodási engedélye nincs, és vendégszeretetnek sem örvend Gazdámék részéről, így a lehető legemberségesebb eltávolítás mellett döntöttek Gazdáék.

Első körben felmérték, hogy vajon a képzeletük játszik velük (értsd: megőrültek-e) vagy valóban tanyázik egy egér a lakásban.
Ezt felderítendő, Gazda lisztet hintett a feltételezett egérlyuk elé, s szépen kiegyengette. Tervei szerint, amennyiben a liszt össze lesz járkálva, van egér.
Az egy dolog, hogy összejárkálta az egér, meg is ette!
Tehát: a teszt pozitív, egér van a lakásban!

Gazdám drága Embere józan eszét használva a következőt alkotta a betolakodó kézre kerítésére:

Hozzávalók:
- egy kisebb befőttesüveg
- egy söröskupak
- csali

Elkészítés:
A söröskupakba belenyomkodjuk a csali kaját, majd a kupakra óvatosan rátámasztjuk az üveget. Azért érdemes egy kisebb üveget használni, hogy egyensúlyba lehessen hozni a kupakkal.

A terv szerint az áldozat a szalámi illatára ész nélkül reagálva odarohan a kupakhoz, és egyszercsak az üveg alatt találja magát.
Ez nem jött be.

Gazda ezután a kedves szomszédtól kért segítséget, akik szintén ezzel a problémával küzdöttek. Segítségükkel szert tett egy humánus csapdára, ahol úgymond ,,a kecske jól lakik, és a káposzta is megmarad" - azaz, ahol az egér életben marad, de mégis sikerül likvidálni a lakásból.
Gazda naiv lelke humánusnak képzelte a csapdát, de kiderült számára, hogy korántsem az, sőt! Ez a fajta csapda a ragasztós megoldás. Az egér gyanútlanul megy a szokásos cél felé, de már az első lépésnél beleragad a ragacsba.

Humánus, mert élve marad az áldozat, de kegyetlen, mert jobb híján, a ragasztót az élő egérrel együtt kell kidobni.

Namost, az én Gazdámnak elvei vannak. Az elv egy olyan dolog, ami valaki szerint követendő példa, mások szerint baromság. Pl. vannak emberek, akik annyira környezettudatosak, hogy nem ülnek repülőre, inkább vonatoznak tizen akárhány órát, mert a repülő túlságosan környezetszennyező, míg a vonat nem. (Az, hogy háromszor annyiba kerül, és ötször olyan hosszú az út, mellékes). Valakinek ez elv, és követendő példának tartja, míg például az én Gazdám hülyeségnek, hiszen a repülő akkor is felszáll, ha a környezettudatos személy nem ül rajta. Gazdám elve az állatok megsegítése, még akkor is, ha egérről van szó. Na, másoknak ez hülyeség, nem elv. Persze azt még Gazdám előtt is homály fedi, hogy hogy fogja lesegíteni az egeret a ragasztóról, de mivel még kapásuk sem volt (pedig már majd' 24 órája kirakták a csalit) ezért bizakodó Gazdám, hogy az egérnek megvan már a tapasztalata, hogy a saját érdekében mikor érdemes lelépni.

Na, ennyit az egérről.

Csőr!

Tuesday 29 November 2011

Költöztünk

Csőrtök!
Szerencsére nem fizikailag kellett helyet változtatnunk, csak virtuálisan.
Már jó ideje szemezek a blogspottal. Mániám a blog látogatottsági statisztikáinak analizálása. Ki, mikor, milyen kereséssel, honnan, és ami a legfontosabb, összesen hányan látogatták már a blogot.
A freeblog régi statisztikája minden igényemet kielégítette, de az új (jó, nem új, egy éves már, ha nem több) nekem nem jön be. Külön számolja egy-egy bejegyzés látogatottságát, illetve letöltését. Mi a különbség a kettő között?
Grafikonon jelöli a látogatók számát, aminek leolvasásához több idő kell, mintha egyszerűen csak ránéznék egy számra, hogy na, ennyi.
Azt is szeretem tudni, hogy mely országból látogatnak, bár nem tudom, miért, egyszerűen jó tudni, mennyire "wördwájd" az ember madara.
Blogspoton követhető a blog. Persze tarthattok bolondnak, de jó tudni, ha az embernek vannak fanatikus olvasói.
Összefoglalva, nekem szimpibb a blogspot, mert több visszajelzést állapít meg az olvasókról, mint a freeblog, és mivel az "olvasókból élek" kifejezetten hasznosnak tartom felsorolt lehetőségeket.
Már át is költöztünk, Gazda ez év májusától átmentette a bejegyzéseket. A többi sztori remélhetőleg elérhető lesz itt is, de ha nem, akkor sincs gond, Gazda folyamatosan másolja Word dokumentumba.
Az új oldal még fejlesztés alatt áll, nem mondom, hogy haj-de, de majd kialakul, egyelőre ilyen.

Friday 25 November 2011

Londonban járt az ősz...

...és Gazdáék is!
Ebből kaphattok egy kis ízelítőt, képek formájában.
Két helyszínt elevenítünk fel Gazdával, az egyik a King's Cross pályaudvar, amit Gazda azért tartott fontosnak meglátogatni, mert ezen a helyen forgott a Harry Potter című filmek számos jelenete. A két ,,tájképen" kívül ide kell sorolnom a Katalin hercegné és Vilmos hercegről készült babákat, melyek cirka 30 ezer forintnyiért tudhat magának az érdeklődő.
A következő képek a Regent's parkban készültek. Kifogták a jó időt, sütött a nap, így már én is látom, hogy az ősz nem csak a ködről és esőről szól, még a ködös Albionban sem!

Tanulság

Csőrtök!
Tegnap ismét tanultam valamit, Gazdámmal szárnyöltve. Mindig (de mindig!) mentsétek el a blogba írt bejegyzéseket! Mint a Freeblogosok értesültek róla, az utóbbi két és fél hónap bejegyzéseit elnyelte az Éter, és Gazdám telefonos segítséggel sem tudta visszaállítani az elveszett írásokat, úgyhogy így jártunk. Ha valakinek van olyan ötlete, ami beválik, kérem, jelezze!
Meg is ragadom az alkalmat, hogy hivatalosan is felkérjem Gazdámat, vegye a fáradságot, és másolja ki egyenként mind 138 bejegyzést, nehogy ezek is elvesszenek!
A nagy nem-írásban el is felejtettem említeni, hogy Gazdám immáron hetedik hete dolgozó nőként is részt vesz az angol társadalmi életben. Egy hotelben tevékenykedik pincérnőként. Mivel annyira még nem áll a helyzet magaslatán, a reggeli műszakba szokták beosztani. Ilyenkor nincs más dolga, mint leültetni a vendéget, megérdeklődni, hogy teát, vagy kávét parancsol-e, illetve buggyantott, vagy tükörtojást óhajt. Miután a vendég elment, le kell takarítani az asztalt, és újra felhelyezni a szalvétát, és az evőeszközöket. Persze több munkatársnak is van gumicsontja, amit Gazdával is rágat, éppen ezért figyelni kell, kivel van egy műszakban, és azok alapján alkalmazkodni. Van aki az asztal tisztaságára allergiás, van, aki a kifényesített étkészlettel elégedetlenkedik, és van, akinek Gazda porszívózásának végeredménye nem elégít ki. Ezektől eltekintve, igazán jó hely, legalábbis Gazda ezt meséli
Küldött is néhány képet, megmutatom Nektek:
Várom Gazdától a backstage képeket is, de türelem kell hozzá, mert ha rajtakapják, az kellemetlen. Egyébként a hotel 4 csillaggal rendelkezik, egy éjszaka ára is borsos, de ez engem, mint Gazda rokonát nem érint, mert ha meg szándékoznék szállni az egyik szobában 15% kedvezményt kapok. Jó nekem!
(A megszokottól eltérő betűtípusért elnézést, de nem engedi egyszerre befolyásolni a betűméretet, és a típust. Ejnye freeblog, csak nem én is felcsapok költöző madárnak, és blogspotos leszek?!)

(Konkurens) blogok

Csőrtök!
Igaz, nem írtam egy ideje, de ettől még jelen voltam, és követtem a történéseket, mind az Interneten, mind a televízión keresztül.
Nincs konkrét kedvenc, de blogokat kifejezetten szeretek olvasni. Régebben kifejezetten rajongója voltam Grün blogjának. Grün egy, a rádiós Boros Lajos tulajdonában álló papagáj volt, és zabáltam a szövegét! Gazda még a megjelent könyvüket is megvette nekem, sőt, dedikáltatta is! Olvasom továbbá Gazda blogját, na nem mintha nekiállnék főzni, de valakinek fenn kell tartani a látogatási indexet!
Ezeken kívül olvasok kézműves blogot (hátha Mama megpillant valami jót), filmkritikákat, és színészblogot. Legutóbb Verebes István gondolatain kerekedtek ki művelt kobakom két oldalán elhelyezkedő szemeim.
Leírta véleményét egy műsorról, kinek szereplői így hirdetik magukat: "Rendelj meg minket itt". A művész úr, észrevételeit a következőkkel egészítette ki: "A magyar nyelvben- mellesleg – olyan szó, hogy “mink”, nincs! Ezért ragozhatatlan. Helyette a “bennünket”-et javasoltam volna."
Kérlek, művész, mondd, hogy csak poén akart lenni, ami nem jött át szegény fejemnek! Habár nem vagyok szakmailag képzett, és a magyar nyelvet is csak csiripelem, amatőr nyelvészként úgy gondolom, hogy a "minket" valóban nem a "mink" ragozása, hanem tárgyesetes ragozás. Vagy mi. Szekvenciálisan úgy képzelem, hogy engem, téged, őt, minket, titeket, őket. Persze a javasolt ,,bennünket" valóban jobban hangozhat az adott esetben, de ténylegesen remélem, hogy az indok csak vicc akart lenni, amit önhibámból adódóan nem értettem. Viszont személy szerint a felkiáltójelet a ,,rendelj meg minket itt" után hiányolom, hiszen felszólítás, de nem akarok ilyeneken lovagolni.
Üdv,
Szputa

Frissítés

Csőrtök!
Bocs a kései jelentkezésért.
Na, hogy tetszett a tűzijáték? Néztétek? Mi néztük Mamával, elkezdtük a kereskedelmi adós változatot, ahol kommentálják a látottakat, de nem jött be. Bevallom, számomra csak ront a játék értékén, ha elmondják, hogy most mit kéne látnom, ugyanis én nem látok bele semmit, csak azt, hogy van, és szép. Viszont a zenei aláfestést meg kell dicsérnem, tetszett!
Ismét összegyűlt annyi keresőszó, amit meg tudok említeni. A "papagáj névnapok", illetve "papagáj nevek" nem megy ki a divatból, ezek a leggyakrabban keresett kifejezések. Papagáj nevek? Hát, vannak... ezt tudom mondani. A "youtube gobelin" valószínűleg úgy talált meg, hogy tettem fel képet Gazdám új gobelinjéről. Hamár itt tartunk, megmutatom, hogy halad:
Élőben (Gazda állítása szerint...) nem néz ki olyan rosszul, mint a képen.
Két keresés volt arra vonatkozóan, hogy nimfapapagáj esetében hogyan lehet megkülönböztetni a hímet és a tojót. Mint a legtöbb madár esetében, a hím tolla és mintája feltűnőbb, szebb. A nimfák esetében például a piros folt az arcon élénkebb, mint a tojóknál, illetve a tojók esetében a bóbita szürke, vagy legalábbis szürkés, míg a hímeknél nincs benne szürke. Egyéb jel lehet, hogy a hím inkább énekel, míg a tojó hát, én azt rikácsolásnak nevezném, amit még az állatkereskedésben voltam kénytelen hallgatni, de lehet, hogy ez szubjektív. Remélem, segítettem.
Ennyit mára, otthon Ti is gyakoroljatok!

Átértelmezve

Csőr!
Ma komoly dolgokról szeretnék írni, de nem feledkeztem el az új rovatról sem. A legújabb rákeresés a következő: "kis sándor papagáj tojó ismertetőjele". Kedves érdeklődő! A madárvilágban a tojót úgy lehet felismerni, hogy kevésbé színes, ékes, mint a hím. Nézd csak meg, míg a feketerigó hímje fekete narancssárga csőrrel, addig a tojó barna színű. A vadkacsáknál a gácsér szép zöld fejű, fehér gallérral. Nagy sándoréknél is a gallér mutatja meg ki-kicsoda. A mellékelt képen láthatod, hogy a bal oldali a hím a jobb oldali pedig a tojó.
Mivel van pár papagájjal kapcsolatos bizonytalanság - legalábbis a keresési statisztikák szerint - közérdekű közleményt szeretnék jegyezni: bármely, papagájjal kapcsolatos kérdéssel erre az e-mail címre írhattok, hiszen ki tudna jobban válaszolni rájuk, mint egy vérbeli papagáj?!
Nem a reklám miatt jöttem fel ma a blogra, viszont felvezetésnek jó volt, ugyanis az állatokról szeretnék írni. Illetve egy mondásról, melyet újra kellett értelmeznem.
Gondolom, hallottatok az Anglia-szerte tartó fosztogatásokról. Birmingham, Gazdám jelenlegi székhelye is ezen városok közé tartozik, úgyhogy elsőkézből tudom az infokat. A boltok kora délután bezárnak, és elbarikádozzák magukat. Helikopterek járnak le-fel, és ami az érdekes, hogy a rendőrök csak állnak és nézik, mi történik. Ahogy az itthoni helyzeteket láttam a televízióban, simán ereszteni kéne rájuk a könnygázt, vagy minimum a vízágyút. Ezek a fosztogatók nem tüntetnek, vagy a jogaikért harcolnak, hanem egyszerűen rájuk jött az ötperc, ami tovább tart, mint öt perc. Betörik a kirakatok üvegeit, és a ruhájuk alatt rejtegetve hozzák ki a szajrét. Nem érdekli őket, hogy éppen ruhabolt, vagy étterem, amibe ,,belekötnek", csak rongálnak, és ami a kezük ügyébe kerül, elveszik. Autókat felgyújtanak csak úgy, élvezetből. Hogy miért? Nem tudni. Mondanám, amit Ti, emberek szoktatok, hogy ,,nagy az Isten állatkertje". Mi, állatok, mikor csinálunk ilyet? Persze nálunk is van néha balhé, minket is fel lehet bőszíteni, de nem ok nélkül, és ennél azért jelentősen békésebben zajlik. Olyan nagy az arcotok, hogy emberek vagytok, és lám, milyen mélyre tudtok süllyedni... Tisztelet a kivételnek, ezt kihangsúlyozom.
Úgy gondolom, hogy ez mondás, miszerint ,,nagy az Isten állatkertje" nem helyénvaló. Mást kéne rá kitalálni, mert Ti sokkal vadabb, és ész nélküli dolgokra vagytok képesek, mint mi, állatok.
Nézzetek körül, két lábon járó Barátaim!
Ennyit akartam mára.
Csőrtök

Gobelin

Csőrtök!
A gobelinnek többféle írásmódjával is találkozik a madár, én ezt választottam, ez tűnik a legmenőbbnek, és talán a legigazabbnak.
Tehát. Gazdának van pár hobbija, melyek leginkább a kézművesség felé húznak. Ma hozzájutott egy ilyen kézműves foglalkozást művelő eszközhöz, a gobelinhez. Nem lenne érdekes, ha a minta nem kapcsolódna erősen hozzám, még ha közvetetten is. Köszi Gazda, én is Téged!

Új rovat, és ráadás képek!

Csőrtök!
Újra itt!
Ismét megtekintettem, hogy milyen kulcsszavak alapján találtok rá a blogomra, és úgy látom, hogy ebből rendszeres rovat lesz, mert olyan meglepő dolgok alapján kattintotok ide, hogy kigúvad mind a két szemem! Nézzük a múlt napok terméseit: "Fekete Pákó 2011". Valóban említettem már. Látjátok, ez az igazi marketing, széles spektrumban kell szárnyalnia a gondolatoknak, hogy megtaláljanak a (nem kifejezetten engem) keresők! "Paulie papagáj film". Ezt a filmet a múltkori bejegyzésben említettem, amikor papagájos filmet ajánlottam, és lám! "Nimfa papagáj betegségei". Nem tudom, hogy vetődött ide a kereső, megmondom őszintén, a saját betegségeimmel sem vagyok tisztában - mivel szerencsésen kifogtam az egészséget eddigi életem során - így ez most mellément. Most jön a három legjobb! "lila orchidea isten", "beszippantott légy", "hány éves szofi marszo". A lila orchidea és Isten között nem tudok kapcsolatot teremteni, hacsak nem azt, hogy úgy mondják, hogy az orchideát is Isten teremtette, de mindössze ennyit tudok hozzáfűzni. Beszippantott légy. Mivel papagájos blogra bukkant a kereső, gondolom, papagáj esetében kérdezi. Papagáj nem tud legyet beszippantani, mivel nincs akkora nyílás az orrunkon, hogy beférjen rajta egy légy! Amennyiben egyéb állatfaj illetve ember viszonylatban volt a kérdés, azt tudom mondani, hogy keresse fel orvosát vagy gyógyszerészét. Ami nekem a legjobban tetszik, a "hány éves szofi marszo" kérdés. Habár ez nem egy tényfeltáró blog, feltárnám a tényt: Sophie Marceau-nak írják a hölgy nevét.
Már nem is tudom, milyen szándékkal álltam ma neki a blog írásának, de összehozok valamit.
Elfelejtettem jelezni, hogy Gazda itthonléte alatt ismét dokumentálta szerény személyemet, kaptok ebből két képet!
Az első kép egészen művészi, olyan "sasosan" állok ott, nem? Ki a mell, és nézek a messzi távolba! Jól el lett kapva!
Míg Gazda távol volt, a kis kertje - folyosóból kialakított agrár-sarka - is sokat fejlődött! Ím néhány kép a saját terméséből:
A kis lakás már be van rakva általuk, és Gazda nagy örömére, számos madár veszi körül a lakást, méghozzá négy oldalról! Szarkák, örvös galambok, és sirályok, melyek néha tengerparti érzetet kölcsönöznek a szürke hétköznapoknak.
Ennyit mára, majd jelentkezem. Mivel nyaral a család, Mamának én vagyok az egyetlen használható társasága. Persze, van még a kutya, de ugyan már...négy lába van, nekem meg kettő, mint Mamának. Na kivel köti jobban össze a természet? Persze, hogy velem, esélye nincs a négylábúnak!
Csőr!