Friday 20 January 2012

Disney - I. rész

Csőrtök!


Jó késő van, lehet, hogy ma nem fogok sziporkázni, Gazdám amúgy is kómál, de ráparancsoltam, hogy most már etessük meg a blogot, mert még a végén eltűnik, mert nem gondoztuk rendszeresen.


Érdekes dolgot hallottam az egyik Bumeráng című műsorban, ezt szeretném közzétenni. Akik hallgatják, ezennel engedélyt kapnak, hogy lelépjenek.
Akik nem hallgatják, figyelmesen olvassanak és lássanak, mert érdekes szavazás eredményéről számolok be. Ez a szavazás az iránt érdeklődött, hogy melyek a legszebb, legvonzóbb Disney figurák.
Érdekes a téma, hisz rajzok, szerintem sokan kinevetik a kérdést, de Gazdámmal sok Disney filmet végigasszisztáltam már, és azt is tudom, hogy mik a lányos vélemények az egyes szereplők külső megjelenéséről.
Ím, itt az eredmény, lehet bírálni!


A férfiak kategória negyedik helyén Gaston, a Szépség és a szörnyeteg című, 1991-ben készült rajzfilm szereplője áll .
Gaston ,,határozottan primitív" figura, nagyképű és öntelt. Nem mellékszereplő, ő személyesíti meg a negatív főhőst, aki még akkor is szembeszáll a jóval, amikor az megkegyelmez neki.






A harmadik helyen az Anasztáziából ismert Dimitrij áll. A rajzfilm 1997-ben készült, s Anasztaszija Nyikolajevna Romanov orosz hercegnő történetét dolgozza fel. 
Dimitrij a jóképű ifjút játssza, aki csalással próbál jelentős vagyonhoz jutni, ám végül választania kell az érzelmek, és a pénz között.








A lista ezüstérmese nem más, mint Aladdin! Arábiában élő szegény legény, aki abban a szerencsében részesül, hogy habár nem horgászik, mégis szembetalálja magát három kívánsággal. Jól be kell osztania a kívánságokat, úgy, hogy maga, és mások is boldogok legyenek. Aladdin egy igazi ,,csiszolatlan gyémánt". 


A szavazatok alapján, az első, a legvonzóbb Disney szereplő a férfi kategóriában, Erik herceg! 
Erik, a Kis hableány című, 1989-es rajzfilm szereplője. 
A kis hableány, Ariel őrá vágyik az óceán mélyén, és a szerelem meggondolatlan dolgokra kényszeríti. Erik olyannyira jóképű, hogy még a Tengeri Boszorkány is szemet vet rá, és nem riad vissza attól sem, hogy a cél érdekében varázserejét is használja.








Szépek a fiúk, de az én személyes vonzalmam tárgya mégiscsak ő:
Jágó. Nem egy pozitív szereplő, de a második részben már megjavul!


A következő bejegyzésben a lány befutókat ismertetem, de kommentben várom az esetleges ellenvéleményeket a listával kapcsolatban.


Jó hétvégét mindenkinek!

4 comments:

  1. A múltkor nagyon mérges voltam, mert írtam egy hosszú kommentet, kifejte benne lelkem legmélyebb titkait, s elveszett az éterben. :D Talán nem volt ide illő...óhh, dehogynem!!! Hisz arról áradoztam, nekem mennyire bejött Erik herceg anno, de hogy igazából mégsem ő volt a lényeg, hanem a káprázat, hogy sellő legyek egyszer én is. Papírból vágtam hableányokat, megrajzoltam mindkét oldalát, szóval papírvékony 3D volt :) de volt eleje meg hátulja és úsztak a levegőben, vááááááááááááááá ...még az ujjmozdulatokra is emlékszem, hogyan mozgattam őket profi módon! Szóval ezen kellemes emlékemen lapozom azt, hogy Erik herceg egész jó befutó.
    Viszont nem szabad elhanyagolni, hogy John Smith igazán kellemes fickó a Pocahontasban. Bevallom, karácsonykor néztem meg először ezt a mesét...a kislányommal. Engem lekötött, őt csak ideig-óráig, hisz akkor még egy éves sem volt. Szóval nálam inkább ő az első, ha lehet választani, aztán Erik herceg... nincs harmadik.
    Viszont, Szputám, a te választásod a legjobb, Jágó jófej ;)
    Kíváncsian várom a női befutókat :) Nekem ott is van nr1. /Nem Ariel, akármennyire hableány :)/

    ReplyDelete
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is hiányoltam a listából a szőke srácot a Pocahontasból! A nevét ugyan nem tudtam, (nem vagyok még olyan járatos Disney-ben, de majd ha a lánykáim nagyobbak lesznek kenem-vágom majd én is, mint most a póni neveket :DD) de így olvasva beugrott, hogy igen, tényleg Johni volt! :))
    Dimitrijt ugyan nem "ismerem", nem láttam az Anasztázia című mesét, de így képről rendben van, maradhat. :)
    És persze Eriknek is itt van a helye!
    Ez lenne az én hármasom.
    Amit egyáltalán nem értek, hogy mit keres a listában Gaston???
    Lányok közül mehetne a top 3-ba: Ariel, Belle (ő a Szépség azt hiszem...)és harmadiknak fogalmam sincs...
    Várom én is a lány befutókat! :)
    Ja, és lehetne egy állatos top 3 Disney is! Pl. A kis hableányból Sebastian, Pocahontasból a mosómedve, Oroszlánkirályból Timon vagy Pumba...és így tovább! :))
    Természetesen Aladdinból Jágó a nyerő, ez nem is kérdés. :)))

    ReplyDelete
  3. Igen, John Smithre én is gondoltam, de Jágó mégiscsak Jágó.
    Nem is rossz ötlet állatos top 3 Disney! Köszönöm! Megpróbálok majd hivatalos eredményt keresni, ha nem találok, akkor az én ízlésemet tálalom, de ha belegondoltok, madár vagyok, ki tudná jobban eldönteni az állatok szépségét, mint én?
    Csőőr!

    ReplyDelete
  4. Díjaznám az állatos helyezés kihirdetését! :D

    ReplyDelete