Itt Szputa. A társszerzőre való tekintettel az a legegyszerűbb, ha nem csak a tollazatomban, az irományaimban is felveszem a zöld színt. Társszerzőm, Azul írásait kékkel keressétek! Úgy döntöttem, elindítok/tunk egy rovatot, aminek írására nem is találhattam volna tollasabbat Azulnál! Sok keresés van az Interneten azzal kapcsolatban, hogy papagáj beszoktatása, papagáj első napja, mit ehet, mit nem, csíp-e. Azul saját szemszögéből írja majd, hogy mit él át egy madár, s Ti, emberszabásúak hogyan viszonyuljatok első napjainkhoz, heteinkhez, és az életünkhöz!
A mai téma.
Mama a szívbajt hozta rám, és ne legyél már ilyen, Mama, még viccből sem! Ezt Gazdával szárnyöltve kérem!
Azon gondolkozott, hogy Gazdának már van másik madara, velem mi legyen, ne legyek-e elajándékozva. És ne! Basszus! Ne! Gondolhatjátok, mit éreztem! Bírom Azult, de ha ezen múlik, hogy velem mi lesz, akkor... na mindegy, Gazdának meg kell oldania - gondoltam. S valószínűleg csinált is valamit az ügyemért - innen is köszi - mert Mama azt mondta, hogy csupán elmorfondírozott, nem kell komolyan venni, csak Gazda miatt gondolta, hogy két papagájt már nem tudna szeretni.
Innen jön hát a cím...Azul és én vagyunk a dudások, Gazda a csárda. És igen, megférünk benne, mert kis dudások vagyunk (bár a dudánk hangja néha nagyot szól) Gazda (illetve a szíve) egy hatalmas csárda, aki annyira szenvedélyesen mániás fajtánk irányában, hogy nem csak kettőnket, sokunkat be tudna fogadni! Úgyhogy Mama, ne gondolkozz ilyeneken, csak akkor tedd ki a sátorfámat, ha zavarlak! De nem zavarlak, megígérem! Nézd, milyen imádnivaló vagyok én is, olyan, mint Azul, csak más a színskálánk!
No comments:
Post a Comment